Stenczelné Bencsik Amália
956 szavazat
Akarsz 35 évesen 140 kiló lenni és gyógyszerekkel tömni magad?
Ha a válaszod igen, akkor olyanná válsz, mint én, Stenczelné Bencsik Amália voltam még közel fél évvel ezelőtt is.
Mindig molett voltam. Genetika! - hallottam többször. Holott, összeettem mindent, kifogások tömkelegét tudtam, hogy miért nem akarok mozogni. Holott!
Vágytam én is arra, hogy a fiúk utánam forduljanak, csinosnak tartsanak. Erre persze esélyem sem volt. Nehezen mozogtam, a ruhák úgy álltak rajtam, mintha egy vízilóra dobták volna. Az elhízással járó betegségek is rám találtak. PCOS, IR, bénulás, máj-és szívbetegség, és az ezekre szedett gyógyszerek színesítették napjaimat.
Idővel a környezetemben élőknek természetessé vált, ahogy kinézek, de én nem tudtam magam továbbra sem elfogadni. Úgy tudnám szemléltetni lelkemet, mint egy 140 kg tömegű zsírba zárt röpködni vágyó színes pillangó. Ez zakatolt bennem: „én nem ilyen vagyok, csak bezártak ebbe a szörnyű testbe”. Senki nem értette, mi bánt! Van két gyönyörű lányom, férjem, munkám, mit akarok még? Ők nem érezték azt, hogy én mást akarok, mert elég a lenéző mosolyokból!
Két edző kollégámmal sokat beszélgettünk az érzéseimről. Tanácsukra elkezdtem rendszeresen mozogni és étrendet váltani. Elhagytam a finomított liszteket, a cukrot és mindent, amiben ezek megtalálhatók. Figyelem, hogy mit, mikor, és mivel eszek meg, számolom a ch-t. Kerékpároztam hetente 3-4-szer, majd úsztam. A rendszeres testmozgás az életem. Egyre erősebb és energikusabb lettem. Ja, és persze egyre karcsúbb is! Ma már az emberek másként néznek rám. Van olyan ismerősöm, aki fel sem ismer.
Ezen az úton egy ember folyamatosan támogatott, és ő vitt el boksz-edzésre is, ami mára a szenvedélyem lett. Ez az ember az edzőm, Tisza Zoltán. Hetente kétszer felhúzom vele a bokszkesztyűt és kitörök korlátaimból.
Ma már 92 kiló vagyok és alig szedek gyógyszert. Végre az lehetek, aki mindig is voltam a lelkemben. Érzem, soha nem akarnék, és tudnék már másképp élni!
